Természetjáró szakosztály

Tevékenységünk

 

Minden héten kétszer túrázunk, szerdai és szombati napokon. A szerdai napokon egy túrat szervezünk, ami 8-10 km hosszú, kb. 200 m magassággal. Erre főleg azok a tagok járnak, akiknek a nyugdíjas szabadidejük ezt lehetővé teszi.

A szombati túrákat 2 kategóriában bonyolítjuk erősségüktől függően. Legerősebbek az un. “A” túrák kb. 15- 20 km távval és 300-500 m szintemelkedéssel. A “B” túrákat  10-13 km / 300 m magasságig tervezzük. Az utóbbi időben havonta egyszer előfordul, hogy közös un.”A-B” összevont túrákat szervezünk, amiket a túratársak igény szerint meghosszabbíthatják.

 

A túrákon való részvétel szerencsére sok túratársat vonz. A koronavírus járvány nem hatott negatívan a turázási kedvre. A túratársak túrán elért teljesítményéről nyilvántartást vezetünk és évente elismerjük a legjobban teljesítőket.

A szakosztály munkáját 16 túravezető segíti, akik lelkiismeretes módon keresik azokat a helyeket, melyek felfedezésre várnak. Igyekszünk a túra terveket úgy összeállítani, hogy a kínálatba kerüljön be Magyarország valamennyi jelentős hegységének a felkeresése.

Minden évben 3 napos, un. hátizsákos túrát szervezünk a Börzsöny-hegységbe.  Évente Mikulás túrát szervezünk változó helyszínekre országon belül, melyek nagyon népszerűek. Ezeken kívül esetenként szervezünk 1 és 3 napos buszos utakat az ország különféle helyeire, ahol a túrák mellett kultúrprogramok is várnak ránk. A tagság érdeklődése ezekre is jelentős. Évente 1-2 alkalommal szervezünk túrákat határon túli területekre is. Ezeket is a Túravezetők szervezik.

A tagság igényli, hogy ne csak túraprogramok legyenek, hanem a szabadidő hasznos eltöltésében is vállaljunk szerepet, nyújtsunk segítséget kultúrprogramok szervezésében. Így évente 15-20 program meglátogatását készítjük elő, ezeket  3-5 fő tagtársunk szervezi,  akik egyben túravezetők is egyszemélyben.

 

A szakosztály tagjainak száma 2021. évben 113 fő. A tagjaink között nemcsak PM dolgozok, nyugdíjasok vannak, hanem a Magyar Államkincstár dolgozói, nyugdíjasai is.

 

A túrákat – harmadévenként – előre kidolgozzuk és a teljes programot e-mailen kiküldjük a túratársaknak. Programfüzetünk nemcsak túrákat, hanem kulturális szervezéseket (színház és múzeumlátogatás, filmklub stb.) is tartalmaz. A programok megtekinthetők a PM belső (intranetes) hálózatán is. 

Szakosztályunknak már több éve van egy blogja (http://turaszakik.blog.hu/), melyben a túraleírásokon felül visszanézhetők a túrákról készített képek és videók.

Túráink

Kapcsolat

 

Szakosztályvezető:

 

Vinnai Szilárd

Telefon: +3620-952-7260

E-mail: vinnai.szilard@gmail.com

 

http://turaszakik.blog.hu/

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás